Az Angyalok Erdeje első rendezvénye igen sikeres volt, több tízezer érdeklődőt fogadott.  Bár első kiinduló terveinken sokat kellett változtatni, mégis bizton állíthatjuk, hogy - Önökkel karöltve - egyedülálló ötletet valósítottunk meg,  mindenképpen hagyományteremtő szándékkal.              

Az Angyalok Erdeje fő gondolata és célja is, hogy a karácsonyi időszakban – amikor az emberek talán nyitottabb szívvel élik a napjaikat - felhívjuk a figyelmet a társadalmi szerepvállalás fontosságára.                               

- Lehetőséget adjunk a támogatóknak a megjelenésre (bár ők sokszor önzetlenül a háttérben maradnak).                                                                  

- Megnyilvánulási lehetőséget adjunk azoknak a szervezeteknek, akik nap mint nap fáradhatatlanul dolgoznak egy-egy nemes ügy érdekében.         

- Tartalmas programot és európai színvonalú látványosságot kínáljunk a kilátogatóknak.

 Az Angyalok Erdeje első rendezvénye 2011. január 6-án  bezárta kapuit. A nagy érdeklődést mutatja, hogy egy első alkalmas rendezvény 2.000.000 millió forintot meghaladó közvetlen adományt tudott gyűjteni. (az értékesített tallérok mennyisége meghaladta a 10.000 darabot. )

A fentiekben felsorolt tények, a sok-sok pozitív visszajelzés és nem utolsó sorban csapatunk lelkesedése -egy nemes ügy mellett- mind amellett szólnak, hogy az Angyalok Erdeje a 2011-es évben is megnyissa kapuit. A munkát március végén el is kezdjük. Sok új tervvel és ötlettel vágunk neki a 2. rendezvénynek.

Reméljük a Támogatók vagy Támogatandó célok között köszönthetjük az idei évben (is)! 

 

Üdvözlettel:

Az Angyalok Erdeje csapata

Angyalok Erdeje Kft. | Levelezési cím: 1061 Budapest Király u. 26 | E-mail: info@angyalokerdeje.hu

impressum

Copyright
Design : Perversio Webfejlesztés : LogiNet